Csatlakozzon hozzánk a THEOblogján, ahol havonta jelentkező sorozatunkban a hegesztés változó területét mutatjuk be, ahol a történelem, a hagyomány és az innováció keresztezi egymást. Ebben a hónapban az a megtiszteltetés ér minket, hogy Joe Dallarosa kezdi ezt a sorozatot, aki a hegesztés történelmi mélységeibe nyújt betekintést. Ez egy meghívás arra, hogy velünk együtt utazzon a hegesztés átalakuló világában.
A fémek összekapcsolásának folyamata, a hegesztés, már jóval azelőtt is létezett, hogy fényes íveket létrehozó, csuklyás hegesztők képei megjelentek volna. A hegesztés egy ősi technológia, amelyet folyamatosan fejlesztenek. A hő és a nyomás felhasználásával az ősi civilizációk ékszerdobozokat, fegyvereket és étkezési eszközöket tudtak készíteni. A hegesztési folyamat lehetővé teszi bonyolultabb, nagyobb és bonyolultabb alkatrészek készítését.
A bronzkor a legkorábbi ismert hegesztési korszak. Az egyiptomiak már i. e. 4000-ben hegesztettek rezet. Később olyan anyagokat hegesztettek, mint a vas, a bronz, az arany és az ezüst. Egy példa: faszénnel vasércet hevítettek szivacsos vassá, majd az egyiptomiak a vasdarabokat egyetlen darabbá kalapálták. Ezt az eljárást nevezik nyomáshegesztésnek. Az egyiptomiak más technikákat is alkalmaztak, mint például a fémek összeforrasztása alacsonyabb hőmérsékletű ötvözetekkel, hogy két különböző darabot összekapcsoljanak. Ezek a technikák képezik az ókori fémmegmunkálás gerincét, amelynek fokozatos továbbfejlesztése egészen a középkorig tartott.
Az ikonikus kovácsok a középkorban jelentek meg, amikor a kovácshegesztés megjelent. A kovácshegesztés a korábbi technikák kiterjesztése, amelyhez a kovácsnak fel kellett melegítenie az összekötni kívánt fémeket, majd össze kellett kalapálnia őket. A 16. században a hegesztés szóra először kéziratokban hivatkoztak, és Vannoccio Biringuccio, egy olasz kohász kiadta az első nyomtatott könyveket a kohászatról. A középkorban a kovácsok központi szerepet játszottak a szerszámok és fegyverek készítésében. A mesterségre támaszkodó technológiák fejlődésének létfontosságú elemei voltak.
Az 1800-as évek elején a hegesztés modern elképzelései a két szénelektródát és egy akkumulátort használó ív felfedezésével kezdtek megjelenni. Az ív stabilizálása után fémek megolvasztására és összekapcsolására lehetett használni. Továbbá 1836-ban felfedezték az acetilént, ami a hegesztés további fejlődéséhez vezetett, mint például az elektromos generátorok, a gázhegesztés és a vágás, valamint az ívhegesztés jobb stabilitása. A kohászatban a kohók megalkotásával és az oxigén felfedezésével folytatódott a fejlődés.
A 20. század újabb forradalmat hozott a hegesztésben. A termithegesztés lehetővé tette nagyméretű darabok hegesztését egy 2200 C-ot meghaladó hőmérsékleten égő fémpor és fémoxid kémiai reakciója révén. A fejlődés folytatódott, amikor C.J. Holslag feltalálta a váltóáramú hegesztést, amely nagyobb ellenőrzést és hatékonyságot kínált az akkori ívhegesztéshez képest. A hegesztés iránti igény a világháborúk alatt jelentősen megnőtt, mivel egyre több alkatrész összeszereléséhez volt szükség hegesztésre.
A modern technikák robbanásszerűen fejlődtek az ívhegesztés, például a védett fém- és a gázfém ívhegesztés fejlesztésével. Mindkettő védőgázt használ az oxidáció megakadályozására. A védőfémhegesztés olyan folyasztószerrel bevont elektródát használ, amely a folyasztószer elégetésekor gázt bocsát ki. A gázfém hegesztés huzalelektródát és védőgázt használ, amelyet egy külön tartályon keresztül juttatnak ki. A TIG-hegesztés, azaz a volfrám inert gázzal történő hegesztés hasonló folyamat, de nem fogyasztható volfrámelektródát és inert gázokat használ az oxidáció elleni védelemhez. Az eljárás a kezdeti elképzelésekhez képest nagymértékben javította az ívhegesztést. Jelenleg a lézerhegesztés került a középpontba, amely precíz vezérlést biztosít nagy sebességgel, a hegesztett anyagok minimális torzulása mellett. A hegesztés továbbra is fejlődik, és az egyre bonyolultabb és nagyobb rendszerek gyártásának kulcsfontosságú része lesz.
